ANGOL  NYELVI  MEGYEI  VERSENY
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola - Nyíregyháza
2015.11.27.

Két megye 22 általános iskolájából 389 tanuló nevezett be versenyünre. Ezúton gratulálunk minden versenyző gyermeknek és felkészítő tanáraiknak. Külön köszönjük azon kollégák segítségét, akik a feladatsorok javításban is részt vállaltak.

Iskolánk tanulóit, külön rangsoroltuk. Amennyiben az összesített 1-6. helyre bekerültek, külön díjat (kd.) kaptak.
A feltüntetett pluszpontok csak holtversenynél számítottak be a 6. helyig.

5.  6.  7.  évfolyamon az elérhető maximális pontszám:  50 pont,   8. évfolyamon 40 pont

EREDMÉNYEK

5. ÉVFOLYAM      6. ÉVFOLYAM    7. ÉVFOLYAM      8. ÉVFOLYAM
 

5. évfolyam
Név Pont plusz Hely Iskola Felkészítő tanár
Kiss Luca 46 3 1. Nyíregyházi Móra Ferenc Ált. Isk. Dr. Komáromi Istvánné
Kruppa Eszter 45 3 2. Vári Emil Ált. Isk., Kisvárda Bélteki-Papp Andrea
Pogácsás Zsolt 45 2 3. Nyíregyházi Móra Ferenc Ált. Isk. Hajduné Balázs Enikő
Ustea Dániel 44 5 4. Nyíregyházi Jókai Mór Ref. Ált. Isk. Ugyanné Kovács Krisztina
Ráthy Milán 44 4 5. Bem József Általános Iskola Viráné Gaál Mariann
Nagyváti Bence 42 3 6. Nyíregyházi Jókai Mór Ref. Ált. Isk. Kissné Erdélyi Emese
Tamás Ákos 42 7. Kazinczy Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza Kormosné Király Tünde
Nyiregyházi Éva 40 8. Móricz Zsigmond Ált. Isk. Mátészalka Szamosi István
Orosz Ivett 39 9. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Hrenkó Ivett
Tulipán Ádám 39 9. Nyíregyházi Móra Ferenc Ált. Isk. Hajduné Balázs Enikő
Fórizs Olivér 39 9. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Demeterné Bodnár Judit
Seres Márton 38 10. Újfehértói Általános Iskola Dr. Bacsu Attiláné
Sitku Noémi 38 10. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Hrenkó Ivett
Al-Hamati Fatima 38 10. Vári Emil Ált. Isk., Kisvárda Bélteki-Papp Andrea
Urbin Zsombor 38 10. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Hrenkó Ivett
Farkas Fanni 38 10. Móricz Zsigmond Ált. Isk. Mátészalka Erdős Ákos
Szántó Vivien 38 10. Vári Emil Ált. Isk., Kisvárda Király Judit
Urbán Rebeka 38 10. Nyíregyházi Móra Ferenc Ált. Isk. Hajduné Balázs Enikő
Sipos Vivien 38 10. Nyíregyházi Móra Ferenc Ált. Isk. Hajduné Balázs Enikő
Murvay Kristóf 37 11. Nyíregyházi Móra Ferenc Ált. Isk. Dr. Komáromi Istvánné
Gaál Petra 37 11. Nyíregyházi Móra Ferenc Ált. Isk. Dr. Komáromi Istvánné
Józsi Rebeka 37 11. Somogyi Rezső Ált. Isk. Kisvárda Banuné Tutor Tímea
Enyedi Péter 37 11. Bethlen Gábor Ált. Isk. Nyh. Gyöngyi Erika
Tillman Zalán 37 11. Kazinczy Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza Kormosné Király Tünde
Rostás Renáta 36 12. Somogyi Rezső Ált. Isk. Kisvárda Révész Katalin
Andrássy Zsófi 36 12. Nyíregyházi Móra Ferenc Ált. Isk. Hajduné Balázs Enikő
Tamás Aliz 35 13. Nyíregyházi Jókai Mór Ref. Ált. Isk. Ugyanné Kovács Krisztina
Lukács Zsófia 35 13. Móricz Zsigmond Ált. Isk. Mátészalka Szamosi István
Linzenbold Patrik 34 14. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Hrenkó Ivett
Együd Boglárka 34 14. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Hrenkó Ivett
Parádi Lenke 34 14. Nyíregyházi Jókai Mór Ref. Ált. Isk. Dókusné Lakatos Tímea
Dolgos Enikő 34 14. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Demeterné Bodnár Judit
Jámbor Dorka 34 14. Nyíregyházi Móra Ferenc Ált. Isk. Dr. Komáromi Istvánné
Barkaszi Viktor 34 14. Vári Emil Ált. Isk., Kisvárda Király Judit
Bodnár Patrik 34 14. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Demeterné Bodnár Judit
Szikszai Virág 34 14. Vári Emil Ált. Isk., Kisvárda Dr. Nagy Judit
Bíró Réka 33 15. Somogyi Rezső Ált. Isk. Kisvárda Révész Katalin
Gaál Laura 32 16. Nyíregyházi Móra Ferenc Ált. Isk. Dr. Komáromi Istvánné
Kiss Galina 32 16. Nyíregyházi Móra Ferenc Ált. Isk. Dr. Komáromi Istvánné
Kocsány Petra 32 16. Nyíregyházi Móra Ferenc Ált. Isk. Dr. Komáromi Istvánné
Békési Réka 31 17. Nyíregyházi Móra Ferenc Ált. Isk. Dr. Komáromi Istvánné
Soltész Eszter 31 17. Nyíregyházi Jókai Mór Ref. Ált. Isk. Ugyanné Kovács Krisztina
Kalenda Cintia 31 17. Nyírtassi Tas Vezér Általános Iskola Bartha Anita
Csáji Lili 31 17. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Hrenkó Ivett
Seres Fruzsina 30 18. Újfehértói Általános Iskola Dr. Bacsu Attiláné
Molnár Daniella 30 18. Nyíregyházi Móra Ferenc Ált. Isk. Dr. Komáromi Istvánné
Bátyi Boglárka 30 18. Vári Emil Ált. Isk., Kisvárda Bélteki-Papp Andrea
Berencsi Zsófia 30 18. Vári Emil Ált. Isk., Kisvárda Dr. Nagy Judit
Dancs Richárd 30 18. Tuzséri Lónyay Menyhért Ált. Isk. Ferencziné Danku Ágnes
Tóth Dániel István 30 18. Bethlen Gábor Ált. Isk. Nyh. Gyöngyi Erika
Gáll Hanna Gréta 30 18. Bethlen Gábor Ált. Isk. Nyh. Gyöngyi Erika
Mester Zsanett 29 19. Nyírtassi Tas Vezér Általános Iskola Bartha Anita
Sipos Petra 29 19. Nyíregyházi Móra Ferenc Ált. Isk. Hajduné Balázs Enikő
Pristyák Nikoletta 29 19. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Demeterné Bodnár Judit
Hárshegyi József 28 20. Somogyi Rezső Ált. Isk. Kisvárda Banuné Tutor Tímea
Dankó Rozi 28 20. Somogyi Rezső Ált. Isk. Kisvárda Révész Katalin
Vass Milán 28 20. Vári Emil Ált. Isk., Kisvárda Király Judit
Oláh Máté 27 21. Vári Emil Ált. Isk., Kisvárda Dr. Nagy Judit
Tóth Anett 26 22. Nyírtassi Tas Vezér Általános Iskola Bartha Anita
Ungvári Imre 24 23. Újfehértói Általános Iskola Dr. Bacsu Attiláné
Kósa Csaba 23 24. Kiss Áron Ált. Isk. Porcsalma Varga Kálmánné
Lukács Ábel Zsolt 22 25. Kiss Áron Ált. Isk. Porcsalma Varga Kálmánné
Juhász Eszter 20 26. Nyíregyházi Jókai Mór Ref. Ált. Isk. Dókusné Lakatos Tímea
Nagy Viktória 18 27. Kiss Áron Ált. Isk. Porcsalma Varga Kálmánné
5. évf. Különdíjas:
Hadászi Lilla 45 2 kd. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Demeterné Bodnár Judit
Mazák Ivett 44 1 kd. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Demeterné Bodnár Judit
Karászi Benjamin 43 0 kd. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Demeterné Bodnár Judit
6. évfolyam
Név Pont plusz Hely Iskola Felkészítő tanár
Bakó Réka 49 5 1. Nyíregyházi Móra Ferenc Ált. Isk. Hajduné Balázs Enikő
Dancs Bertalan 48 2 2. Tuzséri Lónyay Menyhért Ált. Isk. Ferencziné Danku Ágnes
Varga Trisztán 47 5 3. Képes Géza Ált. Isk. Mátészalka Vastag Andrea
Bige Benjamin 47 4 4. Nyíregyházi Móra Ferenc Ált. Isk. Hajduné Balázs Enikő
Babicz Ágoston 45 4 5. Eötvös József Gyak. Ált. Isk. Nyh. Nagyné Péter Katalin
Görgicze Gergő 45 4 5. Záhonyi Árpád Vezér Ált. Isk. Kulcsárné Pálóczi Marianna
Orosz Bianka 45 4 5. Vári Emil Ált. Isk., Kisvárda Ténai Nóra
Spekker Levente 44 2 6. Vári Emil Ált. Isk., Kisvárda Ténai Nóra
Simon Zsófia 43 7. Nyíregyházi Móra Ferenc Ált. Isk. Hajduné Balázs Enikő
Kovács Eszter 43 7. Nyíregyházi Jókai Mór Ref. Ált. Isk. Kissné Erdélyi Emese
Tóth Eliza 43 7. Nyíregyházi Móra Ferenc Ált. Isk. Gazdag Edina
Tóthvári Gábor 43 7. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Hajzerné Lendvai Katalin
Gábri Anica Gréta 43 7. Nyíregyházi Jókai Mór Ref. Ált. Isk. Kissné Erdélyi Emese
Kovács Fanni 42 8. Záhonyi Árpád Vezér Ált. Isk. Kulcsárné Pálóczi Marianna
Nagy Boglárka 42 8. Nyíregyházi Móra Ferenc Ált. Isk. Hajduné Balázs Enikő
Bakosi Máté 42 8. Ibrányi Árpád Fejedelem Ált. Isk. Puskásné Ördög Vivien
Csutak Dávid 42 8. Képes Géza Ált. Isk. Mátészalka Vastag Andrea
Lippé Dávid 42 8. Képes Géza Ált. Isk. Mátészalka Vastag Andrea
Szabó Dorina Kíra 42 8. Zelk Zoltán Általános Iskola Kirjákné Gyurján Emese
Vágó Szintia 42 8. Ibrányi Árpád Fejedelem Ált. Isk. Puskásné Ördög Vivien
Dolhai Vince 42 8. Vári Emil Ált. Isk., Kisvárda Ténai Nóra
Teremi Panna 42 8. Nyíregyházi Jókai Mór Ref. Ált. Isk. Szabó Judit
Duka Szimonetta 42 8. Nyíregyházi Jókai Mór Ref. Ált. Isk. Kissné Erdélyi Emese
Palkovics Ádám 41 9. Somogyi Rezső Ált. Isk. Kisvárda Hegyes Gábor
Palsák Barbara 41 9. Nyíregyházi Móra Ferenc Ált. Isk. Hajduné Balázs Enikő
Szurovcsák Máté 41 9. Nyíregyházi Móra Ferenc Ált. Isk. Gazdag Edina
Farkas Franciska 41 9. Záhonyi Árpád Vezér Ált. Isk. Kulcsárné Pálóczi Marianna
Gergely Balázs 41 9. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Demeterné Bodnár Judit
Káré Fanni 41 9. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Hajzerné Lendvai Katalin
Csonka Péter 40 10. Záhonyi Árpád Vezér Ált. Isk. Kulcsárné Pálóczi Marianna
Kertész Panna 40 10. Somogyi Rezső Ált. Isk. Kisvárda Hegyesné Csimbók Anita
Várnagy Krisztián 39 11. Nyíregyházi Móra Ferenc Ált. Isk. Gazdag Edina
Dankó Bálint Darius 39 11. Eötvös József Gyak. Ált. Isk. Nyh. Tóth Ágnes
Körmendi Márton 39 11. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Hajzerné Lendvai Katalin
Tömöri Péter 39 11. Nyíregyházi Jókai Mór Ref. Ált. Isk. Ugyanné Kovács Krisztina
Kocsor Vanessza 38 12. Záhonyi Árpád Vezér Ált. Isk. Kulcsárné Pálóczi Marianna
Oláh Márk 38 12. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Hajzerné Lendvai Katalin
Sauter Étienne 37 13. Ibrányi Árpád Fejedelem Ált. Isk. Puskásné Ördög Vivien
Friman Gergő 36 14. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Hajzerné Lendvai Katalin
Juhász Péter 36 14. Záhonyi Árpád Vezér Ált. Isk. Kulcsárné Pálóczi Marianna
Révész Zsófia 35 15. Záhonyi Árpád Vezér Ált. Isk. Kulcsárné Pálóczi Marianna
Sipos Áron 35 15. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Hajzerné Lendvai Katalin
Tóth-Ábri Benjámin 34 16. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Hajzerné Lendvai Katalin
Szőke Dorina 34 16. Somogyi Rezső Ált. Isk. Kisvárda Hegyes Gábor
Pálóczi Balázs 34 16. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Hajzerné Lendvai Katalin
Varga Vince 34 16. Újfehértói Általános Iskola Dr. Bacsu Attiláné
Kovács Bianka 33 17. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Demeterné Bodnár Judit
Galatóczki Dorka 33 17. Bethlen Gábor Ált. Isk. Nyh. Gyöngyi Erika
Vedres Szabolcs 33 17. Somogyi Rezső Ált. Isk. Kisvárda Hegyesné Csimbók Anita
Orosz Patrik 32 18. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Demeterné Bodnár Judit
Kiss Virág 31 19. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Demeterné Bodnár Judit
Szántó Anna 31 19. Somogyi Rezső Ált. Isk. Kisvárda Hegyes Gábor
Kovács Roland 31 19. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Demeterné Bodnár Judit
Szabó Bálint 31 19. Somogyi Rezső Ált. Isk. Kisvárda Hegyes Gábor
Seres Renáta 30 20. Ibrányi Árpád Fejedelem Ált. Isk. Puskásné Ördög Vivien
Kulcsár Zsófia 29 21. Záhonyi Árpád Vezér Ált. Isk. Kulcsárné Pálóczi Marianna
Hegedűs Alícia 28 22. Bethlen Gábor Ált. Isk. Nyh. Gyöngyi Erika
Leca Ádám 28 22. Somogyi Rezső Ált. Isk. Kisvárda Hegyesné Csimbók Anita
Monostori Jázmin 28 22. Bethlen Gábor Ált. Isk. Nyh. Gyöngyi Erika
Csizmadia Zoltán 27 23. Somogyi Rezső Ált. Isk. Kisvárda Hegyes Gábor
Barkóczy Dorottya 26 24. Somogyi Rezső Ált. Isk. Kisvárda Hegyes Gábor
Botos Jázmin 23 25. Bethlen Gábor Ált. Isk. Nyh. Gyöngyi Erika
Liskány Laura 23 25. Nyíregyházi Jókai Mór Ref. Ált. Isk. Juhászné Ilcsik Andrea
Dajka Dóra 19 26. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Hajzerné Lendvai Katalin
6. évf. Különdíjas:
Bucsánszky Zsombor 48 5 kd. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Hajzerné Lendvai Katalin
Szilágyi-Sável Márk 47 5 kd. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Hajzerné Lendvai Katalin
Tamás Szabolcs 46 2 kd. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Hajzerné Lendvai Katalin
7. évfolyam
Név Pont plusz Hely Iskola Felkészítő tanár
Ráthy Egon Belián 50 2 1. Bem József Általános Iskola Hadházi Márta
Szepessy Noel Viktor 48 2 2. Vári Emil Ált. Isk., Kisvárda Bélteki-Papp Andrea
Szántó László 45 2 3. Vári Emil Ált. Isk., Kisvárda Bélteki-Papp Andrea
Oláh Norbert 44 4 4. Ibrányi Árpád Fejedelem Ált. Isk. Szilágyiné Csabai Beáta
Pollák Dorka 44 4 4. Somogyi Rezső Ált. Isk. Kisvárda Hegyesné Csimbók Anita
Rubóczki Dorka 44 4 4. Vári Emil Ált. Isk., Kisvárda Ténai Nóra
Szokol Regina 43 3 5. Nyíregyházi Móra Ferenc Ált. Isk. Dr. Rezsőfiné Vajda Éva
Petykó Eszter 43 2 6. Vári Emil Ált. Isk., Kisvárda Bélteki-Papp Andrea
Tóth Cintia 43 7. Nyíregyházi Móra Ferenc Ált. Isk. Dr. Rezsőfiné Vajda Éva
Huang Sophie 42 8. Nyíregyházi Móra Ferenc Ált. Isk. Hajduné Balázs Enikő
Orosz Petra 42 8. Nyíregyházi Móra Ferenc Ált. Isk. Dr. Rezsőfiné Vajda Éva
Sáfrán Kristóf 42 8. Újfehértói Általános Iskola Dr. Bacsu Attiláné
Szilágyi Bence 42 8. Nyíregyházi Jókai Mór Ref. Ált. Isk. Szabó Judit
Juhász Miron 41 9. Somogyi Rezső Ált. Isk. Kisvárda Hegyesné Csimbók Anita
Pallai Zsófia 41 9. Újfehértói Általános Iskola Markosné Kovács Éva
Végső Gréta 41 9. Vári Emil Ált. Isk., Kisvárda Ténai Nóra
Hajdu Gergő 41 9. Somogyi Rezső Ált. Isk. Kisvárda Révész Katalin
Nyári Péter 41 9. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Hrenkó Ivett
Tóth Panna 41 9. Nyíregyházi Móra Ferenc Ált. Isk. Dr. Rezsőfiné Vajda Éva
Jőrös Janka 40 10. Tuzséri Lónyay Menyhért Ált. Isk. Ferencziné Danku Ágnes
Zatik Péter 40 10. Móricz Zsigmond Ált. Isk. Mátészalka Szűcs Sándorné
Karácsony József 40 10. Kazinczy Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza Kormosné Király Tünde
Kató Enikő 40 10. Ibrányi Árpád Fejedelem Ált. Isk. Szilágyiné Csabai Beáta
Bíró Anna 39 11. Somogyi Rezső Ált. Isk. Kisvárda Hegyesné Csimbók Anita
Nagy Zsombor 39 11. Vári Emil Ált. Isk., Kisvárda Bélteki-Papp Andrea
Pocsai Lilla 39 11. Nyíregyházi Móra Ferenc Ált. Isk. Gazdag Edina
Magyar Krisztina 38 12. Kazinczy Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza Kormosné Király Tünde
Fekete Panna Sára 37 13. Vári Emil Ált. Isk., Kisvárda Ténai Nóra
Balogh Levente 37 13. Somogyi Rezső Ált. Isk. Kisvárda Révész Katalin
Gál Péter 36 14. Móricz Zsigmond Ált. Isk. Mátészalka Szűcs Sándorné
Korponai Zsófia 36 14. Vári Emil Ált. Isk., Kisvárda Ténai Nóra
Páll Dominik 36 14. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Hrenkó Ivett
Fekete Emília 36 14. Vári Emil Ált. Isk., Kisvárda Ténai Nóra
Boros Kata 35 15. Nyíregyházi Móra Ferenc Ált. Isk. Dr. Rezsőfiné Vajda Éva
Csizmarik Dániel 34 16. Eötvös József Gyak. Ált. Isk. Nyh. Tóth Ágnes
Migróczi Kinga 34 16. Nyíregyházi Jókai Mór Ref. Ált. Isk. Dókusné Lakatos Tímea
Kiss Virág 34 16. Nyíregyházi Móra Ferenc Ált. Isk. Dr. Rezsőfiné Vajda Éva
Pukler Petra 34 16. Nyíregyházi Jókai Mór Ref. Ált. Isk. Dókusné Lakatos Tímea
Jaczkó Lilla 34 16. Nyíregyházi Móra Ferenc Ált. Isk. Gazdag Edina
Duljánszki Áron 32 17. Képes Géza Ált. Isk. Mátészalka Vastag Andrea
Orgován Viktor 29 18. Újfehértói Általános Iskola Dr. Bacsu Attiláné
Rusin Máté 29 18. Nyíregyházi Móra Ferenc Ált. Isk. Gazdag Edina
Bakos Enikő 29 18. Nyíregyházi Móra Ferenc Ált. Isk. Gazdag Edina
Mező Dávid 29 18. Nyíregyházi Móra Ferenc Ált. Isk. Gazdag Edina
Virányi Boglárka 27 19. Nyíregyházi Móra Ferenc Ált. Isk. Gazdag Edina
Takács Ádám 25 20. Képes Géza Ált. Isk. Mátészalka Vastag Andrea
Aradi Attila 25 20. Nyírtassi Tas Vezér Általános Iskola Bartha Anita
Zilai Seron 24 21. Újfehértói Általános Iskola Dr. Bacsu Attiláné
Kovács Kornél 23 22. Móricz Zsigmond Ált. Isk. Mátészalka Szűcs Sándorné
Hozdik Csilla 20 23. Somogyi Rezső Ált. Isk. Kisvárda Révész Katalin
Kovács Zsófia 20 23. Nyíregyházi Móra Ferenc Ált. Isk. Dr. Rezsőfiné Vajda Éva
Varga Mariann 19 24. Újfehértói Általános Iskola Markosné Kovács Éva
Olasz Viktória 19 24. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Hrenkó Ivett
Bereczki Kitti 18 25. Újfehértói Általános Iskola Markosné Kovács Éva
Csegény Csenge 16 26. Újfehértói Általános Iskola Markosné Kovács Éva
Papp Zita 15 27. Újfehértói Általános Iskola Markosné Kovács Éva
Jánvári Gréta 14 28. Somogyi Rezső Ált. Isk. Kisvárda Hegyesné Csimbók Anita
Fehér Evelin 10 29. Nyírtassi Tas Vezér Általános Iskola Bartha Anita
7. évf. Különdíjas:
Drevenyák Bálint 43 2 kd. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Hrenkó Ivett
8. évfolyam
Név Pont plusz Hely Iskola Felkészítő tanár
Jurás Dorka 35 3 1. Somogyi Rezső Ált. Isk. Kisvárda Banuné Tutor Tímea
Papp Luca 33 3 2. Újfehértói Általános Iskola Markosné Kovács Éva
Sárvári Tibor 32 4 3. Záhonyi Árpád Vezér Ált. Isk. Vargáné Vincze Tímea
Cai Ying Ji Anna 32 3 4. Nyíregyházi Móra Ferenc Ált. Isk. Mohácsiné Lőrincz Mariann
Al-Hamati Leila 32 2 5. Vári Emil Ált. Isk., Kisvárda Király Judit
Pásztor Lilla 30 4 6. Nyíregyházi Jókai Mór Ref. Ált. Isk. Ugyanné Kovács Krisztina
Olexa Csenge 30 7. Záhonyi Árpád Vezér Ált. Isk. Vargáné Vincze Tímea
Vámosi József 30 7. Nyíregyházi Jókai Mór Ref. Ált. Isk. Ugyanné Kovács Krisztina
Vad Zsombor 30 7. Nyíregyházi Móra Ferenc Ált. Isk. Gazdag Edina
Horváth Bence 29 8. Újfehértói Általános Iskola Markosné Kovács Éva
Monyók Gréta 29 8. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Hajzerné Lendvai Katalin
Molnár Anna 29 8. Nyíregyházi Móra Ferenc Ált. Isk. Gazdag Edina
Kovács Petra 29 8. Somogyi Rezső Ált. Isk. Kisvárda Banuné Tutor Tímea
Molnár Emese 29 8. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Hajzerné Lendvai Katalin
Signorelli Barbara 29 8. Kazinczy Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza Mátyásiné Pócsik Angéla
Szuromi Eszter 28 9. Képes Géza Ált. Isk. Mátészalka Vastag Andrea
Beregnyei Bianka 28 9. Ibrányi Árpád Fejedelem Ált. Isk. Puskásné Ördög Vivien
Radvánszki Lilla 28 9. Nyíregyházi Móra Ferenc Ált. Isk. Gazdag Edina
Májer Melinda 28 9. Nyíregyházi Móra Ferenc Ált. Isk. Gazdag Edina
Koncz Martin 27 10. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Hrenkó Ivett
Pál Marcell 27 10. Nyíregyházi Móra Ferenc Ált. Isk. Izsainé Sándor Anna
Csáji Viktor 26 11. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Hrenkó Ivett
Pilák Réka 26 11. Nyíregyházi Móra Ferenc Ált. Isk. Gazdag Edina
Szalanics Péter 26 11. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Hajzerné Lendvai Katalin
Szászi József 26 11. Vári Emil Ált. Isk., Kisvárda Ténai Nóra
Bulátkó Attila 25 12. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Hrenkó Ivett
Legény Lili 25 12. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Hajzerné Lendvai Katalin
Fekete Noémi 25 12. Nyíregyházi Móra Ferenc Ált. Isk. Izsainé Sándor Anna
Gyöngyössy Bende 25 12. Nyíregyházi Móra Ferenc Ált. Isk. Izsainé Sándor Anna
Holik Nóra 25 12. Nyíregyházi Jókai Mór Ref. Ált. Isk. Szabó Judit
Linzenbold Bernadett 25 12. Vári Emil Ált. Isk., Kisvárda Bélteki-Papp Andrea
Nagy Andrea 25 12. Nyíregyházi Jókai Mór Ref. Ált. Isk. Szabó Judit
Puskás Panna 25 12. Nyíregyházi Jókai Mór Ref. Ált. Isk. Szabó Judit
Juhász Petra 25 12. Kazinczy Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza Mátyásiné Pócsik Angéla
Kósa Ádám 24 13. Képes Géza Ált. Isk. Mátészalka Vastag Andrea
Nagy Vanda 24 13. Nyíregyházi Jókai Mór Ref. Ált. Isk. Szabó Judit
Szigeti Zsuzsa 24 13. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Hajzerné Lendvai Katalin
Bakos Anna 24 13. Képes Géza Ált. Isk. Mátészalka Vastag Andrea
Deák Dorina 24 13. Nyíregyházi Jókai Mór Ref. Ált. Isk. Ugyanné Kovács Krisztina
Bíró Anita 23 14. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Hrenkó Ivett
Matus Attila 23 14. Vári Emil Ált. Isk., Kisvárda Ténai Nóra
Szabó Fanni 23 14. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Hajzerné Lendvai Katalin
Torma Máté 23 14. Somogyi Rezső Ált. Isk. Kisvárda Hegyes Gábor
Nádasi Dominik 23 14. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Hajzerné Lendvai Katalin
Juhász Vanda 23 14. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Hrenkó Ivett
Daku Zsófia 22 15. Nyíregyházi Jókai Mór Ref. Ált. Isk. Ugyanné Kovács Krisztina
Bugya Eszter 22 15. Nyíregyházi Móra Ferenc Ált. Isk. Izsainé Sándor Anna
Garamvölgyi Lili 22 15. Nyíregyházi Jókai Mór Ref. Ált. Isk. Szabó Judit
Kerezsi Panni 22 15. Somogyi Rezső Ált. Isk. Kisvárda Hegyes Gábor
Liskány Csenge Regina 22 15. Kazinczy Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza Mátyásiné Pócsik Angéla
Petrikovits Petra 22 15. Kazinczy Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza Mátyásiné Pócsik Angéla
Garaj Bernadett 22 15. Nyíregyházi Jókai Mór Ref. Ált. Isk. Ugyanné Kovács Krisztina
Jászai Máté 22 15. Nyíregyházi Móra Ferenc Ált. Isk. Izsainé Sándor Anna
Szabados Fanni 21 16. Ibrányi Árpád Fejedelem Ált. Isk. Puskásné Ördög Vivien
Oláh Panna 21 16. Nyíregyházi Jókai Mór Ref. Ált. Isk. Szabó Judit
Berencsi Róbert 19 17. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Hrenkó Ivett
Seres Patrik 18 18. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Hajzerné Lendvai Katalin
Nádra Dóra 18 18. Somogyi Rezső Ált. Isk. Kisvárda Hegyes Gábor
Timku Edina 17 19. Somogyi Rezső Ált. Isk. Kisvárda Banuné Tutor Tímea
Fórizs Anett 17 19. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Hrenkó Ivett
Kovács Adrienn 16 20. Képes Géza Ált. Isk. Mátészalka Vastag Andrea
Légrádi Éva 16 20. Somogyi Rezső Ált. Isk. Kisvárda Hegyes Gábor
Belinszky Blanka 16 20. Somogyi Rezső Ált. Isk. Kisvárda Banuné Tutor Tímea
Czibere Gabriella 16 20. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Hrenkó Ivett
Horváth Zsófia 16 20. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Hrenkó Ivett
Rendes Boglárka 16 20. Somogyi Rezső Ált. Isk. Kisvárda Banuné Tutor Tímea
Balogh Bálint 16 20. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Hrenkó Ivett
Péter Ingrid 15 21. Nyíregyházi Jókai Mór Ref. Ált. Isk. Ugyanné Kovács Krisztina
Poór László 14 22. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Hajzerné Lendvai Katalin
Tóth István 13 23. Nyírtassi Tas Vezér Általános Iskola Bartha Anita
Háda Gyula 12 24. Nyírtassi Tas Vezér Általános Iskola Bartha Anita
Orosz Ákos 12 24. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Hajzerné Lendvai Katalin
8. évf. Különdíjas:
Pazonyi Péter 33 5 kd. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Hajzerné Lendvai Katalin
Tanner Gábor 31 3 kd. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Hajzerné Lendvai Katalin
Szaffián Zsombor 30 5 kd. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Hajzerné Lendvai Katalin

GRATULÁLUNK !